A suszter manói

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény suszter. Nagyon szorgalmas ember volt, és mindig becsülettel dolgozott, de akárhogy is igyekezett, mégsem tudott annyi pénzt szerezni, hogy megéljen belőle.
Végül már semmije sem maradt, csak egy kis darab bőr, épp annyi, hogy egyetlen pár cipőre elég legyen.

– Nem baj – mondta magában, majd holnap elkészítem, és talán szerencsém lesz vele.

Szépen kiszabta a bőrt, elrakta az asztalra, hogy reggel korán munkához láthasson, aztán elmondta az imáját, megkönnyebbült szívvel lefeküdt, és hamar el is aludt.

Amikor másnap reggel felkelt és imádkozott, odalépett az asztalhoz – és mit látott? Ott állt előtte a cipő, gyönyörűen elkészítve, mintha egy mester keze munkája lenne! Nem volt benne egyetlen hibás öltés sem.

Olyan tökéletes volt, hogy a suszter csak ámult-bámult. Nem sokkal később betért egy vevő, akire a cipő tökéletesen illett.
Olyan elégedett volt vele, hogy még a szokásos árnál is többet fizetett érte.

A suszter boldogan ment a piacra, és a pénzből már két pár cipőre való bőrt tudott venni. Este kiszabta a két pár cipőt, és elment aludni.
Másnap reggel újra csoda történt: a két pár cipő készen várta az asztalon! És ahogy telt az idő, ez minden este megismétlődött.
A suszter egyre jobban boldogult, újra lett pénze, és gondtalanul élt a feleségével.
Így ment ez egészen Karácsony tájáig. Este a suszter a tűz mellett üldögélt a feleségével és azt mondta:
– Tudod mit drágám? Én bizony ma éjjel nem fekszem le. Szeretném látni, ki az, aki minden éjjel elvégzi helyettem a munkát.
A felesége is kiváncsi lett, így nem fújták el a gyertyákat, elrejtőztek a függöny mögé. Éjfélkor halk nesz támadt … és mit láttak?
Két apró, mezítelen manó szaladt be a műhelybe! Felugrottak a suszter asztalára, és se szó, se beszéd, nekiálltak dolgozni.
Olyan fürgén dolgoztak, varrták, kalapálták a cipőket, hogy a suszter alig hitt a szemének!
A manók addig dolgoztak, amíg minden cipő elkészült, aztán hipp-hopp elillantak, még a hajnal előtt.

Másnap a suszter felesége így szólt:

– Ezek az apró manócskák hozták vissza a szerencsénket. Meg kéne nekik hálálnunk valahogy! Szegénykéim mezítelenül szaladgálnak ide a hidegben! Én varrok nekik ingecskét, kabátot, nadrágot, te pedig készíts nekik egy-egy apró cipőt.

A suszternek nagyon tetszett az ötlet. Neki is látott az apró cipőknek, a felesége pedig varrt hozzájuk kis ruhákat. Amikor minden elkészült, este szépen odatették a manóknak az asztalra és elbújtak újra a függöny mögé.

Éjfélkor jöttek is a kis manók – táncolva, vidáman!

Amikor meglátták a ruhákat, nagyokat kacagtak, és egy pillanat alatt fel is öltöztek. Aztán úgy elkezdtek táncolni, hogy csak úgy repült a por!
Ugráltak, bukfenceztek, forogtak a levegően, és közben kacarásztak:

-Ugye milyen csinos fiúk vagyunk? Többet bizony nem is suszterkodunk!

És ezzel – hopp! – kiszaladtak az ajtón, és eltűntek az éjszakában.

A suszter és felesége soha többé nem látták a manókat, de a szerencséjük azután sem hagyta el őket. A cipészműhely híres lett, a suszternek mindig volt munkája és boldogan éltek, míg meg nem haltak. 

(Forrás: Fairy tales by Grimm Brothers)

Ha tetszett a mese és még olvasgatnál, válassz egy újabb manótörténetet: