Karácsonyi mese – A manók fülei

Bretagne-i karácsonyi mese az 1880-as évekből: táncoló manók, játékot osztó angyalka és a szamárfül eredetének kedves, régi története.

Egy mocsáros vidéken, hová ritkán téved emberi lény, vidám életet folytattak a kis manók. Ha este a hold fényes sugarai ragyogtak, kinn táncoltak és dalolgattak mind, míg a hajnalpír fel nem tűnt az égen.
Ha ilyenkor egy-egy eltévedt vándor vetődött a tájra, bámulva állt meg a szokatlan látvány előtt és megrémült az alaktalan kis lények látványától.
Mert a kis manók valóban rútak voltak voltak. Rendkívüli kis lábaik és törzsük fölött hordó nagyságú fejükön, trombitához alakú nagy zöld orruk és szamárfüleik voltak.

Ezelőtt a föld belsejében laktak és igen jól viselték magukat; azonban idővel az ördögökkel szövetkeztek és ezektől megtanultak földrengést előidézni. Ez a mulatság rendkívül tetszett nekik, és ők el is kezdték ezt gyakorolni.

Isten többször megtiltotta nekik, de hasztalan! Amennyire meg voltak eddig elégedve engedelmes jó magaviseletükkel, annyira neheztelt most rájuk, amiért az embereknek oly sok kárt okoztak balga játékukkal.

Száműzte tehát őket a föld belsejéből a mocsaras vidékre. Itt kellett élniük több ezer évig, míg ismét el nem feledik a földrengés mesterségét.

Azonban ők a föld felett is jól érezték magukat és vidáman éltek. Mikor a belsejében laktak, akkor még nem voltak annyira rútak, mint most. Akkor még nem volt a fejükön szamárfül. Azt már azóta érdemelték ki, szintén büntetésképp. 
De lássuk csak, hogy jutottak hozzá!

Gyönyörú holdvilágos karácsonyest volt. A kis manók vidáman járták körtáncukat és trombita orrukon át énekelték rendes nótájkat. Nem zavarta őket a táj mocsáros lege, játszi jó kedvük nem ismert határt.

Ekkor haladt el arra az a jó angyalka, ki a jó gyermekeknek vitte a karácsonyi meglepetéseket. Szegény angyalka úgy fel volt pakolva játékokkal és a Jézuska mindenféle küldeményével, hogy már alig bírt a fáradtságtól mozdulni.
Temérdek ajándékot kellett cipelnie, mert abban az évben nagyon jók voltak a gyerekek és szorgalmasan tanultak, bő volt tehát a jutalom is.

Az angyalka látva a táncoló manó-sereget, megállt, aztán kimerülten dőlt le egy tisztáson és odakiáltott nekik:

– Hé manók, gyertek ide! Látom jó gyors és fürge lábatok van. Erre van szükségem. Segítsetek rajtam!
A manók gyorsan odaftottak a jó angyalhoz, el voltak ragadtatva a váratlan kitüntetéstől, hogy egy anygal szólította meg őket. 

Az angyal átadta nekik a sok játékot, csemegét, aranydiót, aranyalmát. 

– Vigyétek a jó gyermekeknek a környéken mindenfelé, hogy reggelre mind megkapják és örüljenek a Jézuska jutalmának – mondta az angyal, – én annyira fáradt vagyok, hogy lehetetlen tovább mennem.
– Siessetek, fürge lábaitok gyorsan tova visznek, csak szorgalom és kitartás kell a munkához. 

Ezt mondva leült a jó angyal és beburkolózott nagy fehér szárnyaiba. Nemsokára aludt, pihente a napi fáradalmakat. 

Csak reggel ébredt fel. Körülnézett. Az angyal ellát egy pillantással ugyanegy időben mindenfelé, át a legvastagabb falon is. 

Bámulva nézett, mert látta, hogy a jó gyermekek, az egész környéken minden házban zokogtak, afeletti bánatukban, hogy a Jézuska mit sem hozott nekik; látta, mint játszanak a manók úton-útfélen a gyermekeknek szánt játékokkal. Könnyelmű gondatlansággal futkosnak ide s tova és azért késtek el a küldemények átadásával.

Az angyalka neheztelve toppantott lábával és felkiáltott:- Nőjjön valamennyiteknek szamárfüle!

Ugyanebben a percben a játszva ugrándozó manók mindkét oldalt fejükhöz kaptak és két-két fület éreztek ott kinőni. Azóta díszíti őket a szamárfül. 
Az anygalka pedig feltárta szárnyait és visszaszállt az égbe, hogy kimentse magát Isten előtt a mulasztásért. 

Forrás: Lányok Lapja, 1881. 7. évf. 24. szám alapján

Ha tetszett a mese és még olvasgatnál, válassz egy újabb manótörténetet: