A szorgos manók és a kelengye
Mily messze, mi távol a kedves idő,
A régi, a hangulatos, pihenő,
Mikor a kicsiny manók, a törpikék,
A fáradtól a munkát elvevék,
Most a mese-országban lakoznak,
S az emberekhez már nem kívánkoznak,
Mert, hajh, gonoszok, s kikacagták őket
A fáradtaknak segítőket...
De nem! ... Még néha megtérnek,
A jó emberekhez a kis tündérek,
Mikor álomtól a pilla nehéz
S fáradtan ölébe hanyatlik a kéz...
Akkor sebesen beosonnak a gnómok,
És hajnalig dolgozni lelnek módot ...
Volt egyszer egy leány ... Varrt, varrt szegény,
Míg fáradtságtól álom ült a szemén.
De hogy nyugodott a berregő kerék:
A kis szoba a manókkal megtelék,
S lám! ... mennyire szorgos e nép .. Ama kettő
Lihegve, mozogva vásznat cipel s jő,
Amaz ott, az a huncut kis manó,
Szab, mint valamely kitanult szabó...
Kettő meg a gépen a kis kereket
Forgatja - a harmadik ottfent tipeg;
Így mind mozog, és a dologba segít -
Forgatja a gép szaladó kerekit.
A lányka, csak alszik, nem sejti szegény,
Nászról, koszorúról, álmodva, miként
A nap közeleg - vajon kész lesz-e
A nászünnepre a szép kelengye? ...
Eközben a körül újra megint
Két kicsi manócska testvérinek int,
S kezdődik a munka, dorombol a gép,
A munka oly jól megy, oly pontos, oly szép ...
Ki hinné, hogy ez a parányi sereg
Úgy érti a munkát?! Tündér - gyerekek! ...
Az ingek, a szép lepedők íme készek ...
És rendre terítik mind, mind az egészet ...
Mint szél, sebesen forog ím, a kerék...
Amíg az egész munkát elvégezék....
Most sorba kirakják, kacagnak, vihognak -
És titkon és csöndesen, mind kiosonnak ....
S hogy álmaiból, íme ébred a lány: -
Készen a kelengye ott áll, asztalán ...
Forrás: Esztergom, 1912, 17. évf. 51. szám (Arcanum)
