Tárnoki Róbert: Mese a meséről
Meseországban nagy ribillió volt az éjjel. Sebesszárnyú kolibrimadár hozta a hírét. Hogyan történt, mint történt, ő maga sem tudta bizonyosan, csak annyit látott, hogy sötét sereg lepte el a fejedelmi palotát és vezére egy zordképű alak, a tündérre rárivalt:
– Szállj le a trónusról! Elég sokáig bolondítottad már a kicsinyeket színes hazugságaiddal! Megszólaltattad még a virágokat is, holott tudva van, hogy soha nem beszélnek. De már ezentúl vége az uradalmadnak, mert én a rideg valóság ülök a trónusra, amelyet eddig csak bitoroltál.
Meseország tündére nem ijedt meg, bátran szemébe nézett az ellenségnek és így szólt:
– Nagy a te bátorságod, mivel árulás nyitotta meg palotám kapuit és azonfelül azt is tudod, hogy hadseregem távol van. Ha itt volnának az én kis vitézeim, bezzeg nem mernél velem így beszélni!
– Még hogy én nem mernék? – szólott kevélyen a rideg valóság – csak azért is merek! S hogy lásd, mennyire nem félek tőled, huszonnégy óra időt adok neked. Állítsad talpra az alatt, aki csak híved.
Meseország csudaszép tündére odaintette magához a sebesszárnyú kolibrimadarat és fülébe súgta:
– Kis madaram, eleven drágakövem, gyorsröptű hírmondóm, vidd el messze földre az én veszedelmem hírét. Mindenütt, ahol gyermekek vannak, ahol puha fészekben lakik az ártatlanság és a ragyogó szemű jóság, állj meg egy pillanatra, kopogtass be az ablakon, szólj be az ajtón és mondd el, hogy veszedelemben van Meseország. Többet ne is mondj; lengesd csak a zászlót és veled jön az én hadseregem.
Sebesszárnyú kolibrimadár nem mondatta magának ezt kétszer. Útra kelt, sebesen röpült, mint a mennybe szálló imádság és mindenütt, ahol gyermekeket látott, feléjük kiáltott:
-Talpra vitézek, veszélyben Meseország!
…Összegyűltek, mint tavaszi napon a bárányfelhő az égalján. Szőke fejecskék, barna fejecskék, fekete hajúak, pozsgás képűek, nevető és rózsás arcúak, csillogó szeműek, fitos orrúak, kövér kacsójúak, édeg gagyogású gügyük – mind útra keltek, hogy megmentsék Meseországot. Nézzétek csak, hogy tódulnak! Elől meg a zászlótartó és lelkesültek kiáltja:
– Nem igazi gyermek, ki nem védi meg Meseországot!
S amint mentek, mendegéltek, egyszerre csak megláttak a virágos mezőn egy embert, aki napsugarakat gyűjtött, bokrétába kötötte őket, aztán telehintette gyöngyharmattal és csillagfénybe mártotta.
– Mit csinálsz jó ember? – kérdezte kiváncsiak a zaszlóvivő.
– Mesének valót gyűjtök, kis vitéz. Hajnalban kelek, mivel akkor a pacsirta is segít, délben talpon vagyok, mert a napsugár sok világot látott és elmondja nekem azt, mi mesébe való. Este pedig fölkeresem a tündért és együtt fonjuk koszorúba, amit napközben gyűjtöttem.
– Hagyd abba a munkát és jer velünk! Veszélyben van Meseország, segítsed megmenteni!
S tudjátok mi történt? Amint a rideg valóság meglátta a sok szőke fejecskét, barna fejecskét, fekete hajú, pozsgás képű, kövér kacsójú és piros arcú babát, úgy elkezdett kacagni, hogy mentem elmúlt szívéből minden harag.
Megcsipkedte a zászlótartó kövér arcát, és odaszólt Meseország csudaszép tündérének:
– Maradj csak meg a trónusodon, jó tündér, nem háborgatlan többé. Ezeknek itt nem való még az én rideg igazságom. Beszélj hozzájuk te a bűbájos nyelveden, építs nekik színes felhőkből égig nyúló palotákat, hadd lakjanak benne.
Szólott és intett zordképű seregének, hogy vonuljon el. Ő maga még ott maradt és meghallgatta a meséket, amiket napsugarakból, gyöngyharmatból és csillagfényből állított össze a tündér.
Ha tetszett a mese és még olvasgatnál, válassz egy újabb történetet:
A szorgos manók és a kelengye
A szorgos manók és a kelengye Mily messze, mi távol a kedves idő, A régi, a hangulatos, pihenő,Mikor a kicsiny manók, a törpikék,A fáradtól a munkát elvevék, Most a mese-országban lakoznak, S az emberekhez már nem kívánkoznak,Mert, hajh, gonoszok, s kikacagták őketA...
A barna pók
A barna pók A Barna Pókot senki se szerette és ő se szeretett senkit. Így hát egészen könnyen tehette azt, hogy magányosan élt a nagy tölgyfa mélyedésében, anélkül, hogy barátságot kötött volna a madarakkal, melyek feje fölött fészkeltek vagy az erdei manókkal,...
Bretagne-i karácsonyi mese
Karácsonyi mese - A manók fülei Bretagne-i karácsonyi mese az 1880-as évekből: táncoló manók, játékot osztó angyalka és a szamárfül eredetének kedves, régi története. Egy mocsáros vidéken, hová ritkán téved emberi lény, vidám életet folytattak a kis manók. Ha...
A malom manói
A malom manói Messze, messze innen, élt egyszer egy molnár, akinek egész életét megkeserítették a gonosz kis manók. Éjjel, amikor mindenki lepihent már, a malom kerekei megállottak, előbújtak földalatti oduikból, s ami lisztet a molnár aznap megőrölt, kiszórták a...
Mikes Lajos: A vasorrú bába drágakövei
Mikes Lajos: A vasorrú bába drágakövei Egy szép napon Sanyi manó, mikor kezében söprűjével vigan repült keresztül a réten, látta, hogy a vasorrú bába házának ajtaja tárva-nyitva van. Megállt hát és bekukucskált az ajtón. Látta, hogy a vasorrú bába tüzet rakott...
Mikes Lajos: A darázsnéni
Mikes Lajos: A darázsnéniEgyszer, mikor Sanyi manó vigan röpdösött a réten, hóna alatt a seprüjével, észrevette, hogy közel ahhoz a helyhez, ahol az orgonabokor szokott viritani, egy kiszáradt fatörzs áll magában. És mikor közelebbről megnézte, látta, hogy a...










