Az Ön címe itt megy

Londesz Elek:
A kincses barlang

 

Réges-régi idők óta ajkról-ajkra száll a Hernád mentén egy gyönyörű rege az anyai szeretetről. 
A Letánkő mellett elhaladó vándornak nyomban szemébe ötlik a vörös mészkőben látszó mélyedés, amelyet Rózsalyuknak nevez a nép, s amely a titokzatos Rózsabarlang eltűnt nyílásának helyén van. Ezt a barlangot a hegyi manók zárták el a kiváncsi emberek szeme elől, hogy zavartalanul élhessenek ott, s ne háborgassa őket senki.
Néha-néha azonban meglepi a kiváncsiság a pici manókat: vajon milyen odakint a világ? Ilyenkor megnyílik a barlang szája, s ha valaki akkor véletlenül arrafelé jár, bepillanthat a tündértanyába, amelynél szebbet még nem látott földi szem.  

Kincses barlang a Hernád-völgy vörös sziklájában, rózsamintás kőfaragással és aranyló bejárattal, ahol kíváncsi hegyi manók gyűlnek össze.

Történt egyszer, hogy egy szegény parasztasszony a városból való visszatértében megpihent a Letánkő mellett, s eközben elszenderedett. Nagyon kimerítette a gyaloglás, mert kisgyermekét is a hátán kellett cipelnie. 
Nem volt senkije, akire rábízhatta volna a kicsikét, az ura egész nap a hegyek között dolgozott, a szomszédai pedig azzal utasították el őt, hogy elég nekik a maguk baja, még a maguk gyermekeire is alig tudnak ügyelni, nem hogy másét gondozzák. Mit tehetett egyebet, egy kendőben a hátára kötötte a gyermeket és elindult vele a városba. 
Útja, különösen visszatérőben, teljesen kimerítette, s nem egyszer panaszkodott magában a sors mostohaságára, mely a szegény embernek olyan nehézzé teszi az életet. Keserűsége még anyai szeretetét is megingatta, mert irigykedve gondolt a szomszédnőjére, akinek nem volt gyermeke, s emiatt nem is kellett annyit dolgoznia, mint neki.
Szomszédnője egész délután a hát előtt kötögetett, vagy az erdőben sétált, mialatt neki a gyermekével kellett bíbelődnie. S milyen sok pénzébe került már ez a gyermek! Mikor egyízben megbetegedett, minden megtakarított pénzecskéjüket orvosságra kellett költeniük. Pedig de nehezen vált meg attól a keserves munka árán összekuporgatott pénzecskétől! Hogy számolgatta, hogy gyönyörködött az ezüst csillogásában!
A városból jövet, a gazdagság és pompa látása után még nagyobb keserűség lepte meg a lelkét, amikor a maga nyomorúságára gondolt. Csak a vagyon, a sok pénz adhat boldogságot – gondolta, s csodálkozott a gazdag szomszédnőjén, aki mindig azt mondogatja, hogy mindaddig nem érzi magát boldognak, amíg gyermekkel nem áldja meg őt az ég. 
Óh, az esztelen! De szívesen cserélne ő vele, de szívesen odaadná ezt a nyűgös gyermeket a nagy gazdagságáért! Hiszen egyedül a gazdagság szerezheti meg az embernek a boldogságot. 

Ilyen gondolatok között ült le egy fa alá, ahol ezután nemsokára elnyomta az álom.

Kincses barlang bejárata a Letánkő vörös sziklájában, aranyló fénnyel, előtte egy fa alatt alvó szegény asszony a hátára kötött kisgyermekkel.

Talán reggelig sem ébredt volna fel, ha egy bagoly nagy huhogva el nem száll felette. Erre felserkent és csodálkozva nézett körül. 
Setét éjszaka volt, az égen sűrű felhők rejtették el a hold és csillagok fényét. Csak a Letánkó felől szűrődött át a sötétségen valami halovány világosság, amely időnkint hol előbukkant, hol eltűnt. 
A szegény asszony azt hitte, hogy valami házikó van a közelben, s megindult a fényesség felé, amelyet gyertyavilágnak gondolt. Szállást akart kérni éjszakára a házikó gazdájától, mert ilyen sötét éjszakán nem merte folytatni útját hazafelé. 

Mikor a fényesség közelébe ért, meggyőződött róla, hogy ott híre-hamva sincs a házikónak. A fényesség egy barlangból szűrődött ki. A Rózsabarlangot véletlenül azon az éjszakán nyitották meg ismét a kiváncsi manók. 

A szegény asszonyt is meglepte a kiváncsiság: ugyan ki járhat ott ilyen késő éjjel? Talán valami kőtörő munkás dolgozik ott? Legalább oltalmába venné őt és megmutatni neki a falu felé vezető utat, amelyre a sötétben nem tudott volna ráakadni. 
Bekukkantott a barlangba, de a másik pillanatban hátratántorodott az álmélkodástól – megpillantotta a hegyi manók tündértanyáját, melynél még álmomban sem látni szebbet, ragyogóbbat. Az aranyoszlopok, a drágakővel kirakott falak, az aranyalmát termő fák, az ezüstmedencés szökőkutak, az arany, ezüst, gyémánt nagy sokaságának fénye, ragyogása összefolyt a szeme előtt. A másik pillanatban vékonyka hang ütötte meg a fülét:
– Bejöhetsz, jó asszony, s vihetsz magaddal annyi kincset, amennyit akarsz!
A szegény asszony, amikor magához tért álmélkodásából, nyomban megragadta a jó alkalmat, hogy gazdagabb lehessen: besietett a barlangba s odarohanva, egy arannyal telt kádhoz, tele szedte belőle a kötőjét. Ennyivel azonban nm elégedett meg s gyorsan leoldotta hátáról a nagykendőt, melyben gyermekét vitte – abba még több kincs fér! A gyermeket pedig ráültette egy pénzzel telt zsákra, amely az egyik sarokban a szemébe ötlött.  Hozzálátott ezután a barlang kicsének megdézsmálásához: aranya, ezüstöt, gyémántot és mindenféle drágaságot összeszedett nagykendőjébe, majd a zsebeit is megtömte, s az ujjaira pedig ráhúzott egy csomó gyémántos gyűrűt. Mikor meggyőződött róla, hogy már többet nem bírna el, nagy sietve kivitte a kincset a barlangból s amennyire erejétől telt, nekivágott az éjszakának, hogy majd megkeresi a hazafelé vezető utat. Jó messze járhatott már, amikor eszébe jutott, hogy nagy sietségében ott feledte a gyermekét a barlangban, a pénzes zsákon. Nyomban ledobta terhét egy bokor tövébe és lélekszakadva rohant vissza a gyermekért. De majdnem kővé meredt rémületében, mikor a Letánkőhöz ért, – a manók ideje lejárt, a barlang már becsukódott. Kétségbeesett jajveszékelésben tört ki erre a szegény asszony. Döngetni kezdte a vörös sziklát, torka szakadtából kiabált, hogy nyissák ki a barlangot, hadd hozza ki onnan egyetlen gyermekét. Jajgatását, kétségbeesett kiabálását nem hallgatta meg senki, a barlang nem nyílt meg többé. 
Eközben megvirradt, s a szegény asszony megpillantotta a távolban a barátok kolostorát. Remény támadt most a szívében s elhatározta, hogy a sok kincset, amit a barlangból kihozott, mint a barátoknak adja, csak segítsenek a baján. 
Elindult tehát, hogy majd összeszedi a kincset, de nem tudott ráakadni. Nagy rémültében elfelejtette, hogy hol dobta le a batyuját. De kincs nélkül is elment a barátokhoz, s elpanaszolta nekik a baját, de ezek sem segíthettek rajta. 
A legöregebbik barátnak eszébe jutott ekkor, hogy egy közeli barlangban él egy százesztendős remete, aki fiatal korában varázsló volt, ő talán megnyithatja a barlangot. 

A szegény asszony futva-futott a remetéhez és térdre borulva kérte őt, hogy segítsen rajta. A vén remete így szólt:
– Fiatal koromban híres varázsló voltam, de később erőt vett rajtam a megbánás és abbahagytam a szellemekkel és az ördögökkel való cimborálást. Fiatalkori gonoszságomért vezeklek most, mint remete. Hogyan kívánhatod tehát, hogy ismét visszatérjek a gonoszsághoz?
A szegény asszony azonban addig könyörgött, míg a vén remete engedett a kérésének.
– Jól van, – mondotta, – most az egyszer megtöröm fogadalmamat, mert nagyon megszántalak. 
Ezután meghagyta a szegény asszonynak, hogy menjen vissza a Rózsalyukhoz, s mikor odaér, kiáltsa háromszor a gyermeke nevét, mire a barlang meg fog nyílni. 
A szegény asszony örömmel engedelmeskedett s íme, amikor harmadszor elkiáltotta a gyermeke nevét, a tündértanya csakugyan megnyílt előtte. Nyomban berohant a barlangba, ügyet sem vetve a sok kincsre, ölébe kapta gyermekét és boldogan sietett vissza vele a falujába. 

Ha tetszett a mese és még olvasgatnál, válassz egy újabb manótörténetet:

A szorgos manók és a kelengye

A szorgos manók és a kelengye

A szorgos manók és a kelengye Mily messze, mi távol a kedves idő, A régi, a hangulatos, pihenő,Mikor a kicsiny manók, a törpikék,A fáradtól a munkát elvevék, Most a mese-országban lakoznak, S az emberekhez már nem kívánkoznak,Mert, hajh, gonoszok, s kikacagták őketA...

A barna pók

A barna pók

A barna pók  A Barna Pókot senki se szerette és ő se szeretett senkit. Így hát egészen könnyen tehette azt, hogy magányosan élt a nagy tölgyfa mélyedésében, anélkül, hogy barátságot kötött volna a madarakkal, melyek feje fölött fészkeltek vagy az erdei manókkal,...

Bretagne-i karácsonyi mese

Bretagne-i karácsonyi mese

Karácsonyi mese - A manók fülei   Bretagne-i karácsonyi mese az 1880-as évekből: táncoló manók, játékot osztó angyalka és a szamárfül eredetének kedves, régi története. Egy mocsáros vidéken, hová ritkán téved emberi lény, vidám életet folytattak a kis manók. Ha...

A malom manói

A malom manói

A malom manói Messze, messze innen, élt egyszer egy molnár, akinek egész életét megkeserítették a gonosz kis manók. Éjjel, amikor mindenki lepihent már, a malom kerekei megállottak, előbújtak földalatti oduikból, s ami lisztet a molnár aznap megőrölt, kiszórták a...

Mikes Lajos: A vasorrú bába drágakövei

Mikes Lajos: A vasorrú bába drágakövei

Mikes Lajos: A vasorrú bába drágakövei Egy szép napon Sanyi manó, mikor kezében söprűjével vigan repült keresztül a réten, látta, hogy a vasorrú bába házának ajtaja tárva-nyitva van. Megállt hát és bekukucskált az ajtón. Látta, hogy a vasorrú bába tüzet rakott...

Mikes Lajos: A darázsnéni

Mikes Lajos: A darázsnéni

Mikes Lajos: A darázsnéniEgyszer, mikor Sanyi manó vigan röpdösött a réten, hóna alatt a seprüjével, észrevette, hogy közel ahhoz a helyhez, ahol az orgonabokor szokott viritani, egy kiszáradt fatörzs áll magában. És mikor közelebbről megnézte, látta, hogy a...