A Balaton regéje

A régi jó időkben, mikor még tündérek laktak a földön, a Balaton helyén gyönyörű szép liget volt. Aranyos pillangók repkedtek bokorról bokorra. A fák között szelíd őzikék és nyulacskák kergetőztek. Kedves tündérek pajkosan játszadoztak a fűben. Kacajuk olyan volt, mintha csupa ezüst szólalt volna meg. És mind e pompa, e gyönyörűség a csodaszép tündérkirálynőé volt. 
Földig érő aranyos hajjal, nagy kék szemekkel olyan volt, hogy szebbet képzelni sem lehet. Szépségét még fokozta a vállairól leomló hófehér ruha, mely derekán csillogó aranyövvel volt összetartva: lábain piciny arany topánkák voltak. Fényes palotája a liget közepén állott, hol boldogan és gondtalanul élt. Száz és száz apró tündérke állott rendelkezésére, kik minden óhaját teljesítették. 

A tündérkék játszi, vidám életét csak a gonosz manók zavarták meg. A manók irigykedtek rájuk, mert e gyönyörű helyen lakhattak, hol örök vidámság és jókedv honolt. A manók a mai Badacsonyhegy belsejében laktak. A manókirály, a csúnya fekete ember, akinek a legfőbb mulatsága abban állt, hogy a szelíd és békés lényeet háborgatta, a tündéreknek is sok bajt okozott. 

Midőn egyszer a tündérkirálynő udvarhölgyeivel a liget szélén csörgedező patak partján sétált, a manók átúszták a patakot és be akarták rántani a tündérkirálynőt a vízbe. A királynő résen volt és nem engedte magát, így hát csak a karperecét ránthatták le hófehér karjáról. 

A királynő nagyon búsult utána, mert egyetlen emlék volt édesanyjától és megparancsolta, hogy akárhonnan, de kerítsék elő. Száz és száz tündérke sietett parancsát teljesíteni, de egyik sem tudta a karperecet visszaszerezni. A tündérkirálynő éjjel-nappal bánkódott az elveszett emlék után. 
Egyszer séta közben a tündérkirálynő egy fáról gyönyörű szép éneket hallott, melyben biztatják, hogy az elveszett karperecének maga induljon keresésére. 

A tündérkirálynő másnap el is ment titokban a manókhoz. Amint a Badacsonyhegyen a hegy belsejébe vezető ajtót kinyitotta, egyszerre manók fogták körül és elkezdték kiáltozni:

– Megvan! Végre! No, most kézre került! Nem engedjük soha vissza! Miénk a Tündérliget!

A királynő nagyon megijedt és könyörgött a manóknak, hogy engedjék haza, de a gonosz manók nem engedték és elzárták egy földalatti börtönbe. 
Ezalatt a tündérkék otthon nagy aggódalommal keresték jó királynőjüket. Sejtették, hogy a manókhoz ment. Ekkor azonban a manók betörtek a tündérligetbe és elpusztították, lerombolták a tündérkirálynő fényes palotáját. A vígan játszadozó őzikéket és nyulacskákat elkergették, nagy volt a siralom a tündérligetben. 

De Isten megbüntette a gonosz manókat és elöntötte vízzel az egész ligetet; így keletkezett a Balaton. A manók ijedten menekültek a föld alá és soha nem mertek többé előbújni; a tündékék ellenben ott maradtak és még most is hallani csendes éjjeleken sírásukat elveszett királynőjük után. Sok-sok millió év múlva a tündérkék A Balaton ligetben ismét otthonukra fognak találni és vidáman fognak élni királynőjük oldalán. 

Forrás: Pesti Napló, 1915. február, 38. szám Arcanum

Ha tetszett a mese és még olvasgatnál, válassz egy újabb manótörténetet: