Az Ön címe itt megy

Lázár Ervin: A zöld lific

Zsuzsika csöndeskén sírdogált. Mikor jön már az anyukája?

– Már megint az egereket itatod – mondta neki Murmura néni. – Micsoda egy kölök vagy te!? Legjobb lenne, ha elvinne a zöld lific, az ilyen sírós gyerekeket eszik reggelire. Ha bőgsz, szólok neki!

Jaj, a zöld lific! A zöld lificnek zöld az orra, zöld a keze, zöld kezén zöld karom, zöldek a hegyes fogai, s mint a viharos, zöld tenger, úgy lobog a zöld haja, s zöld az óriás zsákja is, amibe a Zsuzsikákat rakja.

Zsuzsika abbahagyta a sírdogálást. Jaj, de félt. Ült összeszorított szájjal. Mikor jön már az anyukája?

– Mit ülsz ott, mint egy fatuskó? – mordult rá Murmura bácsi. – Az ilyen fatuskó gyerekeket mind elviszi a konkó. Mars ki az udvarra, mert szólok a konkónak!

Della és Jim karácsony estéjén ajándékot cserélnek egy meleg fényű, vintage illusztráción – A háromkirályok ajándéka jelenete, rövid hajú Dellával.

Jaj, a konkó! Hallod, hogy duhog? Bumm-bumm! Zuhog-buhog. A föld alatt? Vagy a padláson? Bumm-bumm, a konkó. Akkora a keze, mint egy péklapát, a lába, mint egy halászladik. Jaj, a hóna alá kap, jaj, elvisz.

Kiszaladt Zsuzsika az udvarra, sírni se mert, ülni se mert. Mikor jön már az anyukája?

– Mindig láb alatt vagy – horkantott egyet kinn az udvaron Burbura néni. – Sose hagyod az embert nyugton. De majd jön a mumus, és elvisz. Zutty, bele a fekete zsákjába, ott aztán majd lábatlankodhatsz.

Jaj, a mumus! Fekete, kerek feje van a mumusnak, szőrös mancsa, a füle hegyes. A zsákja szurokszagú. Hű, de sötét lehet a zsákjában!

Zsuzsika átszaladt a szomszéd kertbe, fölmászott a cseresznyefára. Mikor jön már az anyukája?

Kár, hogy még nem érik a cseresznye, de legalább itt nem lesz senkinek láb alatt.

Nana! Már ordít is Burbura bácsi. Micsinász ott, te! Letördeled a fám ágait! Hogy vinne el a bákász! Majd szólok a bákásznak, hogy vigyen el, az szereti az ilyen ágtördelő rosszcsontokat.

Jaj, a bákász! Fekete, loboncos. Három lába van, olyan, mint egy kutya, de mégse kutya, hanem bákász. Csattogtatja a fogát, viszi a Zsuzsikákat. Gyorsan le a fáról, gyorsan be a házba, a legbelső szobába, ott is a nagy karosszék mögé, hogy senki se lássa. Mikor jön már az anyukája?

És akkor, kipp-kopp, valaki ott motozott a szobában. Jaj, nagyon összeszorult Zsuzsika szíve. S akkor az a valaki vékony, sírós hangon megszólalt:

– Segítség!

– Ki az? – suttogta Zsuzsika.

A fotel lába mögül előóvakodott egy szurokfekete, macskaforma lény.

– Én vagyok – mondta.

– Jaj, de helyes kis cica vagy – örvendett Zsuzsika.

Ami igaz, igaz, a macskaforma lénynek helyes, kerek feje volt, bájos, hegyes fülecskéje, és nagy, szomorú szeme.

– Nem vagyok cica – mondta mélabúsan, és még mélabúsabban folytatta:

– Segítség!

Zsuzsika önkéntelenül megsimogatta a macskaforma lény selymes fejebúbját.

– Hát akkor ki vagy, és miért kiabálsz segítségért?

– Megmondhatom, ki vagyok, de ugye nem fogsz halálra rémülni tőlem?

– Tőled, te kis butus? – nevetett Zsuzsika.

A szurokfekete lény suttogóra fogta.

– Én vagyok a mumus.

– Jaj, de aranyos – örvendett Zsuzsika.

– És azért kiáltozok segítség után, hogy segíts.

– Mindenben nagyon szívesen segítek neked. Mi a baj?

– Bömböl a barátom. Bömböl bújában.

– Mi a nagy bánata?

– Gyere, majd elmondja maga.

A mumus kézen fogta Zsuzsikát, és átosontak a másik szobába. Már az ajtóból hallani lehetett a bömbölést: Böm-böm-böm.

A barna komód tetején egy zöld emberke ült, zöld volt a haja, zöld a szeme, még a kisujja körme hegye is zöld volt. Ő bömbölt nagy zöld bömböléssel, zöld szeméből zöld könnyek patakja áradt, megzöldítette Murmura néni szép, cifra szőnyegét.

– Jaj, ha ezt Murmura néni meglátja, elvitet a zöld lificcel – sóhajtott Zsuzsika.

– Még hogy a zöld lificcel!? – óbégatott a zöldhajú -, hiszen az én vagyok!

Zsuzsika boldogan összecsapta a tenyerét.

– Üdvözöllek, kedves zöld lific!

– Tényleg kedves vagyok? – kérdezte gyanakodva a zöld lific.

– De még mennyire – mondta Zsuzsika.

– Nem félsz tőlem?

– Már hogy félnék egy ilyen kedves mukitól! Sőt, akármi a bajod, nagyon szívesen segítek, ha tudok.

– Már segítettél – mondta a zöld lific, és kidörgölte a szeméből a könnyeket. – Az nekem aranyat ér, ha nem félsz tőlem. Azért bömböltem, mert velem ijesztgetik a gyerekeket. Pedig én vigasztalni szeretném őket. Hogy azt mondják az emberek a síró gyerekeknek: Na, ne itasd az egereket, mindjárt jön a zöld lific, és megvigasztal.

– Na, még ilyet! A végén még a konkóról meg a bákászról is kiderül…

– Jaj! – hallatszott ekkor egy kétségbeesett hang. – Jaj! – egy másik hang.

– Hát ezek?

– Az egyik jaj a konkó, a másik jaj a bákász.

– Jaj, de félek – szeppent meg Zsuzsika. – Mért jajgatnak?

– Félnek tőled.

– Tőlem? – álmélkodott Zsuzsika.

– Na, ugye, látjátok – mondta a mumus az asztal alá -, tudtam én, hogy Zsuzsikától nem kell félni. Gyertek csak elő.

Az asztal alól előmasírozott a konkó és a bákász. Igaz, a konkónak a szokásosnál egy kicsit nagyobb lába volt – bumm-bummozott minden lépésnél, de azért nagyon helyre legény volt. A bákászról nem is beszélve, mert az meg olyan volt, mint egy pulikölyök. Három láb ide, három láb oda. Bemutatkoztak Zsuzsikának. Ő meg táncra perdült örömében. Táncra perdült a mumus, a konkó, a bákász és a zöld lific is. Nagy volt az öröm. Mire – dömm – az ajtó. Dömm-dömm – jött Murmura néni.

– Gyorsan bújjunk el!

– Hol van már megint ez a lány – dübörgött Murmura néni -, most már aztán nincs kegyelem, elvitetem a zöld lificcel!

Még hogy a zöld lificcel! Pukkadoztak a visszafojtott nevetéstől. Még szerencse, hogy Murmura néni kiment, kitörhetett belőlük a harsogó hahota. Hihihi-hahaha! Zsuzsika boldogan magához ölelte új barátait.

– Alig várom már, hogy jöjjön az anyukám – mondta -, hogy megmutassalak neki benneteket.

Ha tetszett a mese és még olvasgatnál, válassz egy újabb manótörténetet: 

Lázár Ervin: A manógyár

Lázár Ervin: A manógyár

Lázár Ervin: A manógyárOlyan, mintha álomban járna az ember. Az ég tündérszoknyakék. - Na, gyere - mondta Tupakka -, megmutatom. Végigmentünk egy rőzsekerítéssel szegett dombocskán, a kerítés mögött almafák és egy hatalmas fehércseresnyefa. A fehércseresnyefán volt...

A háromkirályok ajándéka

A háromkirályok ajándéka

A háromkirályok ajándékaEgy dollár és nyolcvanhét cent. Ennyi volt az egész. Della apránként gyűjtötte össze: ahol csak tudott, spórolt egy-egy centet, ha alkalmanként sikerült valamit lealkudnia a hentesnél, a fűszeresnél vagy a zöldségesnél. Gondosan háromszor is...

A suszter manói

A suszter manói

A suszter manóiEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény suszter. Nagyon szorgalmas ember volt, és mindig becsülettel dolgozott, de akárhogy is igyekezett, mégsem tudott annyi pénzt szerezni, hogy megéljen belőle. Végül már semmije sem maradt, csak egy kis...