Londesz Elek:
A kincses barlang
Réges-régi idők óta ajkról-ajkra száll a Hernád mentén egy gyönyörű rege az anyai szeretetről.
A Letánkő mellett elhaladó vándornak nyomban szemébe ötlik a vörös mészkőben látszó mélyedés, amelyet Rózsalyuknak nevez a nép, s amely a titokzatos Rózsabarlang eltűnt nyílásának helyén van. Ezt a barlangot a hegyi manók zárták el a kiváncsi emberek szeme elől, hogy zavartalanul élhessenek ott, s ne háborgassa őket senki.
Néha-néha azonban meglepi a kiváncsiság a pici manókat: vajon milyen odakint a világ? Ilyenkor megnyílik a barlang szája, s ha valaki akkor véletlenül arrafelé jár, bepillanthat a tündértanyába, amelynél szebbet még nem látott földi szem.
Történt egyszer, hogy egy szegény parasztasszony a városból való visszatértében megpihent a Letánkő mellett, s eközben elszenderedett. Nagyon kimerítette a gyaloglás, mert kisgyermekét is a hátán kellett cipelnie.
Nem volt senkije, akire rábízhatta volna a kicsikét, az ura egész nap a hegyek között dolgozott, a szomszédai pedig azzal utasították el őt, hogy elég nekik a maguk baja, még a maguk gyermekeire is alig tudnak ügyelni, nem hogy másét gondozzák. Mit tehetett egyebet, egy kendőben a hátára kötötte a gyermeket és elindult vele a városba.
Útja, különösen visszatérőben, teljesen kimerítette, s nem egyszer panaszkodott magában a sors mostohaságára, mely a szegény embernek olyan nehézzé teszi az életet. Keserűsége még anyai szeretetét is megingatta, mert irigykedve gondolt a szomszédnőjére, akinek nem volt gyermeke, s emiatt nem is kellett annyit dolgoznia, mint neki.
Szomszédnője egész délután a hát előtt kötögetett, vagy az erdőben sétált, mialatt neki a gyermekével kellett bíbelődnie. S milyen sok pénzébe került már ez a gyermek! Mikor egyízben megbetegedett, minden megtakarított pénzecskéjüket orvosságra kellett költeniük. Pedig de nehezen vált meg attól a keserves munka árán összekuporgatott pénzecskétől! Hogy számolgatta, hogy gyönyörködött az ezüst csillogásában!
A városból jövet, a gazdagság és pompa látása után még nagyobb keserűség lepte meg a lelkét, amikor a maga nyomorúságára gondolt. Csak a vagyon, a sok pénz adhat boldogságot – gondolta, s csodálkozott a gazdag szomszédnőjén, aki mindig azt mondogatja, hogy mindaddig nem érzi magát boldognak, amíg gyermekkel nem áldja meg őt az ég.
Óh, az esztelen! De szívesen cserélne ő vele, de szívesen odaadná ezt a nyűgös gyermeket a nagy gazdagságáért! Hiszen egyedül a gazdagság szerezheti meg az embernek a boldogságot.
Ilyen gondolatok között ült le egy fa alá, ahol ezután nemsokára elnyomta az álom.
Talán reggelig sem ébredt volna fel, ha egy bagoly nagy huhogva el nem száll felette. Erre felserkent és csodálkozva nézett körül.
Setét éjszaka volt, az égen sűrű felhők rejtették el a hold és csillagok fényét. Csak a Letánkó felől szűrődött át a sötétségen valami halovány világosság, amely időnkint hol előbukkant, hol eltűnt.
A szegény asszony azt hitte, hogy valami házikó van a közelben, s megindult a fényesség felé, amelyet gyertyavilágnak gondolt. Szállást akart kérni éjszakára a házikó gazdájától, mert ilyen sötét éjszakán nem merte folytatni útját hazafelé.
Mikor a fényesség közelébe ért, meggyőződött róla, hogy ott híre-hamva sincs a házikónak. A fényesség egy barlangból szűrődött ki. A Rózsabarlangot véletlenül azon az éjszakán nyitották meg ismét a kiváncsi manók.
A szegény asszonyt is meglepte a kiváncsiság: ugyan ki járhat ott ilyen késő éjjel? Talán valami kőtörő munkás dolgozik ott? Legalább oltalmába venné őt és megmutatni neki a falu felé vezető utat, amelyre a sötétben nem tudott volna ráakadni.
Bekukkantott a barlangba, de a másik pillanatban hátratántorodott az álmélkodástól – megpillantotta a hegyi manók tündértanyáját, melynél még álmomban sem látni szebbet, ragyogóbbat. Az aranyoszlopok, a drágakővel kirakott falak, az aranyalmát termő fák, az ezüstmedencés szökőkutak, az arany, ezüst, gyémánt nagy sokaságának fénye, ragyogása összefolyt a szeme előtt. A másik pillanatban vékonyka hang ütötte meg a fülét:
– Bejöhetsz, jó asszony, s vihetsz magaddal annyi kincset, amennyit akarsz!
A szegény asszony, amikor magához tért álmélkodásából, nyomban megragadta a jó alkalmat, hogy gazdagabb lehessen: besietett a barlangba s odarohanva, egy arannyal telt kádhoz, tele szedte belőle a kötőjét. Ennyivel azonban nm elégedett meg s gyorsan leoldotta hátáról a nagykendőt, melyben gyermekét vitte – abba még több kincs fér! A gyermeket pedig ráültette egy pénzzel telt zsákra, amely az egyik sarokban a szemébe ötlött. Hozzálátott ezután a barlang kicsének megdézsmálásához: aranya, ezüstöt, gyémántot és mindenféle drágaságot összeszedett nagykendőjébe, majd a zsebeit is megtömte, s az ujjaira pedig ráhúzott egy csomó gyémántos gyűrűt. Mikor meggyőződött róla, hogy már többet nem bírna el, nagy sietve kivitte a kincset a barlangból s amennyire erejétől telt, nekivágott az éjszakának, hogy majd megkeresi a hazafelé vezető utat. Jó messze járhatott már, amikor eszébe jutott, hogy nagy sietségében ott feledte a gyermekét a barlangban, a pénzes zsákon. Nyomban ledobta terhét egy bokor tövébe és lélekszakadva rohant vissza a gyermekért. De majdnem kővé meredt rémületében, mikor a Letánkőhöz ért, – a manók ideje lejárt, a barlang már becsukódott. Kétségbeesett jajveszékelésben tört ki erre a szegény asszony. Döngetni kezdte a vörös sziklát, torka szakadtából kiabált, hogy nyissák ki a barlangot, hadd hozza ki onnan egyetlen gyermekét. Jajgatását, kétségbeesett kiabálását nem hallgatta meg senki, a barlang nem nyílt meg többé.
Eközben megvirradt, s a szegény asszony megpillantotta a távolban a barátok kolostorát. Remény támadt most a szívében s elhatározta, hogy a sok kincset, amit a barlangból kihozott, mint a barátoknak adja, csak segítsenek a baján.
Elindult tehát, hogy majd összeszedi a kincset, de nem tudott ráakadni. Nagy rémültében elfelejtette, hogy hol dobta le a batyuját. De kincs nélkül is elment a barátokhoz, s elpanaszolta nekik a baját, de ezek sem segíthettek rajta.
A legöregebbik barátnak eszébe jutott ekkor, hogy egy közeli barlangban él egy százesztendős remete, aki fiatal korában varázsló volt, ő talán megnyithatja a barlangot.
A szegény asszony futva-futott a remetéhez és térdre borulva kérte őt, hogy segítsen rajta. A vén remete így szólt:
– Fiatal koromban híres varázsló voltam, de később erőt vett rajtam a megbánás és abbahagytam a szellemekkel és az ördögökkel való cimborálást. Fiatalkori gonoszságomért vezeklek most, mint remete. Hogyan kívánhatod tehát, hogy ismét visszatérjek a gonoszsághoz?
A szegény asszony azonban addig könyörgött, míg a vén remete engedett a kérésének.
– Jól van, – mondotta, – most az egyszer megtöröm fogadalmamat, mert nagyon megszántalak.
Ezután meghagyta a szegény asszonynak, hogy menjen vissza a Rózsalyukhoz, s mikor odaér, kiáltsa háromszor a gyermeke nevét, mire a barlang meg fog nyílni.
A szegény asszony örömmel engedelmeskedett s íme, amikor harmadszor elkiáltotta a gyermeke nevét, a tündértanya csakugyan megnyílt előtte. Nyomban berohant a barlangba, ügyet sem vetve a sok kincsre, ölébe kapta gyermekét és boldogan sietett vissza vele a falujába.
Ha tetszett a mese és még olvasgatnál, válassz egy újabb manótörténetet:
A Balaton regéje
A Balaton regéje A régi jó időkben, mikor még tündérek laktak a földön, a Balaton helyén gyönyörű szép liget volt. Aranyos pillangók repkedtek bokorról bokorra. A fák között szelíd őzikék és nyulacskák kergetőztek. Kedves tündérek pajkosan játszadoztak a fűben....
5 kis manó az erdőben
Szabóné Nogáll Janka:5 kis manó az erdőben Felült Böske egyszer a nagymama ölébe és azt kérdezte: - Ki volt az, aki elment vadászni, aki meglőtte, aki megsütötte, aki megfőzte és ki volt az a vastag, aki mindet mindet megette?- Hát a te öt ujjad. Mutasd...
Mazsolaszem királyné csínytevései
Bér Böske: Mazsolaszem királyné csínytevései Volt egyszer egy ici-pici királynő, - Mazsolaszemnek hívták - aki a sok nagy király és királyné között arról volt nevezetes, hogy ő volt mindnyájuk között a legkisebb és az egész hatalmas országa csirkefogó, gézengúz...
Rubinszem 3 fia
Rubinszem 3 fia Hol volt, hol nem volt, volt egyszer igen-igen messze, még Meseországon is túl, volt egyszer egy öreg király. Ez a király igen nagyon öreg volt és már maga sem tudta, hogy hány éves. Térdig érő hosszú szakálla volt, amely olyan fehér volt, mint a...
A lyukas mogyoró
A lyukas mogyoró Réges régen, messze a hegyek között, egy szegény kis faluban élt egyszer egy szegény kisfiú, Pistikének hívták. Ez a Pistike egy reggel megmentett a cica szájából egy fehér egérkét. Az egére erre honnan, honnan nem, egy lyukas mogyorót kapart...
A törpék kincse
A törpék kincse Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg gróf. Ennek az öreg grófnak voltegy fia és egy leánya. Busut, így hívták a fiút és Emőse, így hívták a leányt,nagyon jó testvérek voltak. Mikor atyjuk meghalt és a rossz emberek kiűztékőket a...







