No, gyerekek, most hallgassatok ide! Mesét mondok, de olyat, ami megtörtént.

– Ohé – mondják most a ravaszabbak közületek –, hiszen az akkor nem mese.

Hát nem is egészen az, mert a mese a fejemből szokott kijönni, mikor megkopogtatom a homlokom és azt mondom:

– Mese, mese, gyere ki, sok gyerek vár ideki.

De képzeljétek, mikor eltökéltem, hogy karácsonyi mesét írok nektek, hát elkezdtem kopogtatni, de egy nyúlfarknyi mesécske sem akart előbújni.

Már egy kicsit meg is haragudtam és dörömbölni kezdtem:

– Gyere ki, te mihaszna mese!

No, de akkor csak azért se jött.

Egyszer hallom, hogy valaki nevet, kacag a hátam mögött. Ejnye, csak nem csúfol engem?

Megfordultam, hát ott áll egy gyönyörű kislány fehér ruhában, ezüstös-fehér koszorúval és fényes csillaggal a hajában. Olyan kedvesen nevetett, hogy elmúlt a haragom, és hirtelenében csak arra voltam kíváncsi, hogy nincs-e a torkában ezüstcsengő.

Mikor jót kacagott a kis angyal, kezet fogott velem és így szólt:

– Ne törd azt a balga fejedet mesén. Elviszlek én Játékországba, ott fogsz eleget látni, amiről beszélhetsz a gyerekeknek.

No, erre bizony elámultam. Hallottam már török, tatár, burkus meg még vagy két tucat országról, de Játékországról soha.

Egy kicsit nyitva feledhettem a számat és nem vághattam a legokosabb arcot, mert az angyalka megint hallatta az ő nevető harangját és azt mondta:

– Játékországból hozom a karácsonyi ajándékokat a gyerekeknek, és ez az ország annyival nagyobb egy játékboltnál, mint egy egész cukrászda egy pici dobozka cukornál. Ha velem akarsz jönni, hogy segíts válogatnom, vedd a kabátodat, mert künn a repülőgépem.

Megint csodálkoztam.

– Hát nem galambvonta szekéren jársz, szép angyalka?

– Régen volt az – felelte az angyal –, a repülőgép mégis sokkal gyorsabb.

És már tuszkolt is ki az ajtón.

Hát ott állt egy fényes gép csupa ezüstből, és mit gondoltok, ki volt a pilótája? Az öreg Mikulás bácsi nagy prémes bundában, háta mögött pedig egy csomó üres zsák, amiket december 6-án teletömve hozott volt.

De nem sokat nézhettem és egy kukkot se szólhattam, mert már indultunk és borzasztó sebesen mentünk felfelé. Nemsokára Pest lámpái csak icipici kis csillagoknak látszottak.

Játékország kapujában

Egyszerre megálltunk egy óriási színes üvegkapu előtt. Mikulás bácsi meghúzta az aranycsengőt és egy kucsmás portás nyitott ki.

– Kezét csókolom, angyal kisasszony – hajlongott.

– No, mi újság? – kérdezte az angyal. – Nem látok itt a kapunál egyetlen játékszert sem, pedig ezelőtt mindig tolongtak itt és igyekeztek a zsákokba jutni, hogy csak minél előbb elkerüljenek a gyerekekhez.

– Az idén bizony egy kis baj van – mondta a portás. – Tetszik tudni, mikor a gyerekek alusznak, a sok játékszerük felröpülhet ide a hazájukba, és ilyenkor töviről hegyire elbeszélik, hogyan megy lenn a soruk. Mostanában különösen sok jött fel és annyi panasszal, hogy borzasztó. Hát persze, hogy a többieknek már nincs kedvük lemenni.

– No, ennek fele se tréfa! – kiáltott az angyal. – Siessünk be a városba, hadd látok mindent!

El is indultunk zöld papírhegyek közt, amelyeknek lejtőin apró báránykák legeltek fából faragott, merev emberkék körül.

Egy tükörüvegből készült tavon léptünk át, aztán egy szép kis villanyos játékvasút sínein, és két perc múlva Játékvárosba értünk.

Micsoda lárma fogadott a fehér házikók közt! Akárcsak búcsú lett volna vagy vásár!

Kisebb-nagyobb babák nyüzsögtek és beszéltek hevesen, mindenféle rang- és rendbeli babák, városiak és falusiak, monoklis gavallérok és subás parasztok, matrózruhás fiúcskák, nagyszemű kislányok, sárga japán babák és négercsemeték piros nadrágban, mezítláb.

Szövetkutyák ugráltak, ugattak, macskák nyávogtak, egy játékmenazséria összes vadállatai ordítottak vékony drótrúdjaik mögött, felvonultak pojácák és sok katona, akik magasra tartva vittek egy fehér zászlót.

A zászlóra pedig ez volt festve: „Nem megyünk!”

Körülöttük izgatott gummilabdák forogtak és tollabdák repkedtek, úgyhogy valóban káprázott a szemem ettől a tarka, izgő-mozgó népségtől, és majd hogy be nem fogtam a fülem, annyiféle hang kiáltozta:

– Igenis, itt maradunk!
– Nem megyünk!
– Úgyse vigyáznak ránk!
– Az unokatestvérem megsántult!
– A nénikém első nap összetört!

Szóval képzeljétek el, gyerekek, hogy mindegyiktek úgy lármázna most, ahogy csak tőle kitelik – aztán még tízszer hangosabban. Ilyen zsivaj volt ott!

A játékok panaszai

Egy pléhemberke éppen felugrott egy padra, hogy beszédet tartson, amikor hirtelen nagy csend lett.

Aranyos kis udvari fogaton berobogott egy szőke, szépséges leányka, koronával a fején, és jobbra-balra mosolyogva köszönt. Mikor aztán a kocsija megállt, úgy billent ki belőle fehér csipkeruhájában, mint valami könnyű felhő.

Az angyal láttára elkomolyodott és odajött egyenesen hozzánk. Vezetőm pedig gyorsan megsúgta nekem, hogy ez a babatündér, Játékország királynője.

– Kedves barátnőm – szólt a kis felség –, látod, hogy mi van itt! Borzasztóan komoly dolog! Nagyon is jól megértem, hogy drága alattvalóim nem akarnak lemenni a földre, de azt akarom, hogy te is megértsd őket. Jöjjenek a főpanaszosok! De ne mind egyszerre, hanem szép rendben, sorjában.

Egy csomó játékszer és baba vált ki a nagy tömegből és állt elénk egymás után.

Az első egy behorpasztott, görbe búgócsiga volt. Recsegő hangon adta elő a baját:

A Pista, aki mindent látni vágyott,
A hangomat kereste s fejbe vágott.
Oh jaj, most fuccs az én dalom,
Kerepelek, mint egy malom.

– De még csúnyábban, sokkal csúnyábban! – hahotázott egy pár iskolásfiú-baba, és az egyik, képzeljétek, még a fülét is befogta.

Szegény csiga!

Aztán egy babadiván döcögött elő. Szép piros lehetett a valódi színe, de most vastag por takarta, úgyhogy egészen szürkének látszott.

A keserűségét öblös hangon mondta el:

Tessék, hogy bánnak velem:
A por egész belep.
A babaszoba, kérem,
Egy nagy szeméttelep.

Aztán olyan mélyet sóhajtott, hogy valóságos porfelhő szállt belőle, és a körülállók: – Hapci! Hapci! – tüsszögni kezdtek.

Ekkor egy gummibaba jött és gyöngéden átölelve vezetett egy hasadt gummilabdát. Ez nyilván rokona volt, a jó babuska vádbeszédet is tartott a beteg helyett:

Egészséges gummilabda
Volt még három napja,
De gazdája készakarva
Éles kőre csapta.

Mindenki szörnyülködött ezen a pajkosságon, de egyszerre másfelé figyeltek: egy gyönyörű babára, amely lassan közeledett.

Fekete haja, mint széles köpeny takarta selyemruháját, de gömbölyű arca szomorú volt, mikor elsóhajtotta a baját:

Én, aki trónuson születtem,
Egy pásztor felesége lettem,
S az uram szűnös-szüntelen
Gulyást főzetne énvelem.

– Jaj, éppen itt jön! – kiáltotta, és hamar megszagolta a csipkezsebkendőjét, hogy el ne ájuljon, mert nehéz lépésekkel jött felénk egy subás pásztor.

Pörge kalapját levette a babatündér előtt és érzéssel dalolta:

Búsan őrizem a nyájat,
Ura vagyok királylánynak.
Nem ettem egy jó falatot,
Mióta egy gonosz gyerek
Engem vele összeadott.

Egy kondás, aki röfögő malacot vezetett pórázon, részvéttel fogta meg a barátja kezét és próbálta vigasztalni.

A babatündér pedig kedvesen átölelte a csodaszép pásztornét és úgy csitítgatta.

Aztán a karácsonyi angyal felé fordult:

– No, édes angyalom, akármennyire sajnállak, be kell látnod, hogy az alattvalóimnak igazuk van, ha nem akarnak a karácsonyfák alá kerülni.

Szegény kis angyal szörnyen elszomorodott, mert már elképzelte a sok csalódott gyerekarcot karácsony estéjén, és könnyes szemeit törülgette a szárnyai végével.

No de én akkor egyet gondoltam, összeszedtem a bátorságomat és azt mondtam:

– Felséges játékkirálynő! A karácsonyi angyal nem beszélhet a gyerekekkel, de majd megteszem én helyette! Nagyon sok kisfiú, kislány olvassa Az Én Ujságom-at, és az ő nevükben ígérem, hogy ezentúl minden gyerek jól fog bánni a játékszereivel.

Ugye jól tettem, hogy megígértem?

A játékok mégis elindulnak

A babatündér egy kicsit elgondolkozott, de aztán kegyes mosollyal megengedte az angyalnak, hogy a sok zsákot mind töltse tele.

Én is segítettem a nagy munkában, csak úgy szuszogtam az öreg Mikulással együtt.

A játékok már nem ellenkeztek, sőt némelyik magától ugrott a zsákba, hogy csak a földre jusson.

Aztán szépen köszöntünk a babatündérnek, beültünk a repülőgépbe – és most itt vagyok.

És itt van a karácsonyi mese.

Mit jelentenek ezek a régi szavak?

balga – együgyű, oktalan; ma inkább tréfás vagy régies szó.

burkus – régi magyar elnevezés a poroszokra, illetve Poroszország lakóira.

galambvonta szekér – mesebeli jármű, amelyet galambok húznak.

künn – a mai „kint” régies változata.

kucsma – meleg, rendszerint prémes vagy szőrmés fejfedő.

töviről hegyire – nagyon részletesen, elejétől a végéig.

villanyos – itt: elektromos; a „villanyos játékvasút” elektromos játékvasutat jelent.

búcsú – itt vásárszerű, zenés-forgatagos ünnepi esemény.

rang- és rendbeli – sokféle társadalmi helyzetű, különböző fajtájú.

monokli – egyik szem elé helyezett, egyetlen lencséből álló szemüveg.

gavallér – elegáns úr, úriember; régebben udvarlót is jelenthetett.

suba – hosszú, vastag, juhbőrből készült pásztorviselet.

menazséria – állatsereglet, mutatványos állatgyűjtemény.

pojác(a) – bohóc, komédiás, vásári tréfacsináló.

gummi – a mai „gumi” szó régi írásmódja.

pléh – vékony fémlemez, többnyire bádog.

búgócsiga – felpörgetve forgó és közben búgó hangot adó régi játék.

diván – kanapészerű, párnázott ülő- vagy fekvőbútor.

babuska – ebben a szövegben kedveskedő megnevezés egy babára.

szűnös-szüntelen – megállás nélkül, folytonosan.

pörge kalap – felhajtott karimájú, hagyományos magyar férfikalap.

kondás – disznókat őrző pásztor.

kegyes – itt: jóindulatú, elnéző.

fuccs – vége van valaminek, tönkrement.